Kezdő Ayurvéda és Gyógynövénytan

Kezdő Ayurvéda és Gyógynövénytan Dr. Döbrönte Kata és Dr. Ferenczi Adrienn vezetésével

Miről szól?

Modern korunkban jelentősen eltávolodtunk a természettől. Többnyire városokban élünk, a természetes környezettel, erdőkkel, mezőkkel való kapcsolatunk fellazul. A városi élet együtt jár utazásokkal, helyváltoztatással, melyek felpörgetik idegrendszerünket. A mindennapok rohanásában sokszor nincs időnk leülni és nyugodtan étkezni, sokszor gyorséttermi ételt fogyasztunk, fagyasztott ételt melegítünk fel, mikrózzuk az elkészített fogást. Ezek ugyancsak mind hozzájárulnak az idegrendszerünk terheléséhez. Szeretjük a fagyit, a jeges üdítőket, édességeket, energiaitalokat, de közben egyik sem szolgálja egészségünket. A bennünket körülvevő digitális készülékek – minden hasznosságuk elismerése mellett is tovább gyengítik a környezetünkkel való összhangunkat. Állandó sugárzásukban létezünk, nem tudjuk kikerülni, a közösségi médiák révén digitális személyazonosságunk alakul ki, olyan erőssé válik a digitális eszközöktől való függés, hogy nélkülük sokszor depresszív állapotba kerülhetünk. Társadalmunk sikerorientáltsága, versenyszelleme, a pozíciókért, a magasabb
fizetésért, vagy egyszerűen csak a megélhetésért folytatott harc, az egyre növekvő
teljesítménykényszer is nagy terhet ró mindannyiunkra.

Mit kínálunk?

  • megismerheted az ayurvéda rendszerét,
  • megismerheted, hogyan van jelen az öt elem a környezetünkben és bennünk, hogyan befolyásolja mentális és fizikai felépítésünket, személyiségünket,
  • megismerheted és alkalmazhatod az ayurvéda életmód és táplálkozási iránymutatásait
  • megállapíthatod testalkatodat, ami segít abban, hogy az öt elem és a doshák
  • kiegyensúlyozásával elősegítsd mentális és fizikai egészségi állapotod javulását,

Tematika és tervezett időpontok:

  1. Február 20. csütörtök 18:30-21:30 – Dr. Döbrönte Kata – Ayurvéda
    Ayurvédikus testalkatok – mentális és fizikai alkatok, a vata, pitta, kapha szokásai, jellemzői. Kettős testalkatok. A különböző testalkatok kapcsolati típusai, konfliktusai.
    Testtípusok a párkapcsolatokban
  1. Március 05. csütörtök 18:30-21:30 – Dr. Döbrönte Kata – Ayurvéda
    Dinacharya és rutucharya. Ayurvédikus életmód a napszakok és az évszakok forgásában.
    Hogyan éljünk összhangban a természettel?
  1. Március 19. csütörtök 18:30-21:30 – Dr. Döbrönte Kata – Ayurvéda
    Ahara, az életet támogató étrend. Az egészséges emésztés. Ayurvédikus élelmiszerismeret.
  1. Április 02. csütörtök 18:30-21:30 – Dr. Döbrönte Kata – Ayurvéda
    Az ayurvédikus konyha és összetevői. Az ízek és szerepük az egészséges táplálkozásban.
    Sattva, rajas és tamas a táplálkozásban.
  1. Április 16. csütörtök 18:30-21:30 – Dr. Döbrönte Kata – Ayurvéda
    Ayurvédikus táplálkozás. Tridoshát egyensúlyozó ételek. A vata, pitta és kapha táplálkozása
  1. Április 30. csütörtök 17:00-20:00 Dr. Ferenczi Adrienn – Gyógynövénytan
    30 db gyógy- és fűszernövényt, ill. különleges étkezési alapanyagot fogunk átbeszélni nyugati és keleti/holisztikus szemlélettel.
    • Olyan gyógynövényeket említünk, melyek Magyarországon őshonosak, ill. beszerezhetők.
    • Megtanuljuk, mit jelent az egyénre és betegségre-specifikus alkalmazási módszer.
    • Megtanuljuk a gyógynövények gyógyhatásait.
    • Említjük az ellenjavallatokat, ill. az érdekességeket is.
    • Megbeszéljük, hogy mikor tartalmazza az adott növényi rész a legnagyobb mennyiségben a hatóanyagot, tehát mikor érdemes gyűjteni.
    • Prezentáció és növények segítségével megtanuljuk felismerni önmagukban, ill. teakeverékekben a gyógynövényeket.
    • Érintjük a holisztikus szemlélet alapjait (testtípusok, egészségmegőrző alapelvek).
    • Megbeszéljük az alapvető különbségeket és hasonlóságokat a keleti és nyugati gyógyászat között.
    • Otthon is könnyen elkészíthető gyógy-recepteket említünk.
  1. Május 14. csütörtök 17:00-20:00: Dr. Ferenczi Adrienn – Gyógynövénytan
    Az alábbi szempontok szerint megyünk végig az egzotikumokon:
    • Gyógyhatások: így nemcsak fűszerként, hanem gyógyszerként is használhatod őket.
    • Származási hely és minőség: megismerjük, honnan származnak a különböző gyógy- és fűszernövények és hogyan tudod megállapítani, hogy igazi (nem hamisítvány) és magas hatóanyagtartalmú fűszernövénnyel van dolgod.
    • Betegségek: konkrét betegségek említésével mélyítjük el a tudást.
  1. Május 28. csütörtök 17:00 – 20:00: Vinay Kumar Vishwakarma – Ayurvéda masszázs
    • I/1. GYOMOR-KORREKCIÓS MASSZÁZS: A legtöbb megbetegedés a gyomor-bélrendszer helytelen működése miatt alakul ki, így ez egy kedvelt masszázs-típus akár önmagában, akár másik masszázs kombinációjaként. A kezelés alatt a hasi régió meleg-olajos masszázsa történik. Erősíti a hasfal tónusait és a hasüregben lévő szervekre hat (vérellátás, működés). Segíti a méreganyagok távozását.
    • I/2. UDVARTANA: Legtöbbször száraz gyógynövényes porral történik a masszázs (testradír), azonban ez kombinálható olajjal is (testtípus függvénye). Túlsúly kezelésére kiválóan alkalmas, ugyanis beindítja a zsírbontást. A gyógynövényes porok bőrtápláló hatásúak. Anyagcsere-zavar és helytelen életmód esetén javasolt.
    • I/3. PATRA POTLI: Gyógynövényes batyus-masszázs, mely fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatású. Erősíti a lágy-szöveteket, ízületeket és izmokat illetve keringésjavító hatású. Javasolt arthritis, részleges izomsorvadás, méregtelenítés, ízületi fájdalom és gyulladás esetén.

A kurzus díja: 80.000,-/8 alkalom

 

Jelentkezni az alábbi űrlap segítségével tudsz:

Adatvédelmi nyilatkozat (elfogadása kötelező)
Az Intézet Adatvédelmi nyilatkozatával egyet értek