Köszöntő

Szia!

Jó hogy erre jársz, mert itt érdekes látni és olvasni valót találhatsz.

Éppen a Védikus Tudományok Magyarországi Intézetének honlapját böngészed.

Vajon mit jelent az, hogy védikus? A szanszkrit szónak veda az alapszava, tudást, tudományt jelöl, pontosabban itt több mint 5000 éve érvényes tudományokról lesz szó. Ezek az asztrológia, a Jóga, az ayurveda és a Vasztu.

A nyugati civilizációban nevelkedett személy, óhatatlanul is, mindent nyugati nézőpontból szemlél, úgy tekinti a világot, az ismereteket, az összes tudást, mintha annak kizárólagos forrása csak nyugat lenne. Mindent az érzékelésre és az evolúcióra épít, ezzel szemben a távol-keleti, elsősorban a hindu bölcseletek szerint az ember tökéletlensége miatt alkalmatlan arra, hogy önálló tudásra szert tegyen. Adottságai, körülményei révén a vizsgálatokról alkotott végkövetkeztetései előre meghatározottak.

Huhhh, már bele is bonyolódtam a tudomány szó értelmezésébe, nem baj, folytatom. Ha a tudás illúzió mentes személytől (Legfelsőtől) származik, arra lehet támaszkodni, az örök. A fent említett tudományágak ilyenek, ezeket tanítjuk.

A vedikus tudás elsajátítása 3 szakaszból áll:

  1. A tanítvány hallgatja tanítóját, mesterét. Ezt śravanának nevezik.
  2. Elgondolkodik, kérdéseket tesz fel, a mester megválaszolja. Ez a manana szakasz.
  3. Kísérleti, tapasztalati szakasz (nidihyāsah), ahol a hallottak, megvitatottak, megmagyarázottak gyakorlása, megélése következik.

 Nézz szét, ha érdekesnek találod, iratkozz be legalább egy szemeszterre, hogy megízlelhesd a védikus tudás ízét!

 

Saródy Judit,
az Intézet megálmodója