Ayurvéda

 

Kapcsolódó programok:
– Kezdő Ayurvéda és Gyógynövénytan Dr. Döbrönte Kata vezetésével

 
Az ayurvéda a védikus tudományok egészségvédő rendszere. Egészségmegőrzéssel, megelőzéssel és kezeléssel foglalkozik, ez az a tudomány, mely a fizikai test oldaláról közelít, de ugyanúgy holisztikusan közelíti az emberi létet, emberi egészséget, mint a jóga. Az ayurvéda azt vallja, hogy akkor egészséges valaki, ha a test, a tudat és a lélek egyensúlyban van. Akkor beszélhetünk kiegyensúlyozott állapotról, ha a test, a tudat és a lélek belsőleg is harmóniában van egymással, illetve a külső környezettel is összhangot mutat. Ha az egyensúly megbomlik akár lélek szinten, akár tudati szinten, az előbb-utóbb kihatással lesz fizikai testünkre is. Vagyis ha tudati szinten, a gondolkozásunk révén nem okozunk károkat magunknak, a tudati szinten megjelenő nehézségeket, problémákat helyesen tudjuk kezelni, azzal sok megbetegedést, fizikai tünetet megelőzhetünk.

Az ayurvédikus képzés keretében a résztvevők megismerkednek az ayurvéda alapvető fogalmaival, az ayurvéda szemléletmódjával és az ayurvédikus életmód alapelveivel.

Az első néhány alkalommal az ayurvéda filozófiai és élettani rendszerét ismerjük meg. Megközelítése szerint az egész univerzumot öt elem építi fel, és az ember, mint mikrokozmosz ugyanabból az öt elemből áll. Ugyanakkor minden ember egyedi, csak saját magára jellemző mintáját mutatja az öt elem kombinációjának. Az elemek, a három minőség és a három dósa összefüggéseit tárgyaljuk, megnézzük a fizikai és a pszichológiai alkatokat, illetve a tudati típusok és a dósák összefüggéseit.

Ezt követően foglalkozunk az ayurvédikus táplálkozástannal. Az ayurvédában az étkezési szokások, az elfogyasztott étel mennyisége és minőségi összetétele lehet a legfőbb eszköz egészségünk fenntartásában, vagy újra helyreállításában. Az előadások során megismerik a résztvevők az ayurvédikus táplálkozás alapjait, az ízek hatásait, az ételek minőségeit és viszonyát az egyes dósákkal, az emésztési folyamat jelentőségét, és az alapvető táplálkozási iránymutatásokat.

A harmadik nagy blokk az egészség és betegség ayurvédikus fogalmáról, megközelítéséről szól. Azt még nem nevezi teljes körű egészségnek, ha nincsenek testi panaszaink, fájdalmaink. Az egészség fogalma azt is jelenti, hogy a tudatunk nyugodt, elégedett, tiszta. Ez a mai mindennapi életünkben szinte kivitelezhetetlen, ugyanakkor az ayurvéda számos tanáccsal szolgál a minél nagyobb fokú kiegyensúlyozottság elérésére. Megismerkedünk az ayurvédikus betegségfogalommal, annak kialakulásával és kezelésének lehetőségeivel, az ayurvéda diagnosztizálási eljárásaival, a fizikai és lelki méregtelenítés eszközeivel, folyamataival, a gyógynövények használatával. Ez az ismeretanyag már részben a negyedik nagy terület ismereteit is felöleli, amely a fennmaradó időben a megszerzett ismeretek rendszerezésére, esettanulmányok feldolgozására és elemzésére, az ismeretek gyakorlati alkalmazásának átadására koncentrál.

Várunk mindenkit szeretettel ezen az izgalmas utazáson!