Asztrológiai Bolygómeditáció

Jön a folytatás! Kezdés július 13.-án.

 

Elsodornak a mindennapok? Jól jönne egy kis pihenés, hogy időt szánhass önmagadra? Kezdd az újévet egy kalandos utazással! Csak Te és a jógamatracod. Meditálj és tudatosíts. Ismerkedj meg születési képleted titkaival. Januártól izgalmas, új utazásba kezdünk, melynek 10 érdekfeszítő állomása során életed egy-egy fontos aspektusával foglalkozunk. Vezetett meditációban elmélyülünk születési képleted titkaiban.

De mit is jelent ez?

Kezdjük talán az elején. A születési képleted egy lenyomata annak, ami a születésed pillanatában az égen volt látható. Tekinthető egyfajta pillanatfelvételnek. Tehát, ha olyat hallasz, hogy a Napod a Skorpió jegyében van, vagy a Marsod a Nyilasban, akkor azt ez alapján a „kép” alapján lehet kijelenteni. Az asztrológus ezt a képet értelmezi, és abból nyeri az információkat, hogy a bolygók éppen akkor hol álltak és merre csavarogtak. Ez alapján tudja megállapítani, hogy hol vannak az elakadásaid, milyen kihívásokkal kell szembenézned, mit kell megtanulnod ebben az életben, és milyen feladatokat kell megoldanod.

Minden bolygónak saját üzenete van számodra. A vezetett meditáció során ezeket vesszük sorra. Minden alkalommal egy másik bolygó, mely életed egy-egy fontos aspektusáról ad többletinformációt.

Kiknek ajánljuk?

Akár jártál már asztrológusnál, akár nem, akár mélyebben tanulmányoztad az asztrológiát, akár nem, a meditáció mindig új felismeréseket hozhat. A képlet alapvető mondanivalóját az aktualitás köntösébe csomagolja. Éppen most mi zajlik bennem. Hol tartok az életemben, milyen kihívás vár most rám és milyen irányba visz a következő nagy lépés. A tudatosítás által könnyebben vesszük az akadályokat. Nem elszenvedjük az életet, hanem nyíltan és felkészülten megyünk neki az elénk tornyosuló feladatoknak. Mindenkit szeretettel várunk, akik érdeklődnek az asztrológia iránt, tudatosabban akarják megélni a mindennapokat vagy csak szimplán szóba szeretnének állni önmagukkal.

Mit kell hoznod?

  • Jógamatrac
  • Igény esetén pokróc

Tematika:

  1. Plútó: január 27. 18:00-20:00

Bemelegítés helyett egyből a dolgok sűrűjébe vetjük magunkat. Ez a bolygó képviseli ugyanis a legrosszabb oldalunkat. Mindent, amit a pincénkbe zártunk, hogy lehetőleg ne lásson napvilágot. Ő a bennünk lévő legsötétebb potenciál és lehetséges bukásunk képviselője. A meditációnk során fókuszunkat arra irányítjuk, amit eddig igyekeztünk figyelmen kívül hagyni. Tudatosítjuk azt, ami legbelül zajlik, hogy megtanuljunk irányítani és előbb utóbb megszüntetni a bennünk lévő káoszt.

  1. Hold: február 10. 18:00-20:00

A védikus asztrológia legfontosabb bolygója. A Hold ugyanis arról szolgáltat információt, hogy miképpen éljük meg mindazt, ami körülöttünk zajlik. Hogy csapódik le bennünk az élet kavalkádja. Ő képviseli lelkünket, érzelmeinket és mindazt, ami értékes. Ő az anya, az otthon, a fájdalom és az öröm, a harag és a szeretet.  A Hold meditáció során elcsendesül az elme, hogy szóhoz juthasson a lélek.

  1. Nap: február 24. 18:00-20:00

Utazásunk következő állomása a Nap. Ha a Hold a „bent”, akkor a Nap a „kint”. Ez a belőlünk kiáradó energia, mely úgy ragyogjuk be környezetünket, mint ahogy a Nap sugarai az életünket. Így hatunk másokra. A születési képletben ő képviseli mindazt, amit mi képviselünk a külvilágban. Ő a karizmánk, a sikerünk, az önbizalmunk, és a kiállásunk. Így láttatjuk magunkat és ez a mi szerepünk ebben az életben.

  1. Szaturnusz: március 09. 18:00-20:00

A Szaturnusz a bölcs és öreg tanítónk. Arról gondoskodik, hogy arra fókuszáljunk, ami életünk egy adott fázisában éppen fontos. Megfontolt és igazságos, ugyanakkor végtelenül szigorú és következetes. Hogy semmi ne terelje el a figyelmünket, megfoszt minket mindentől, ami nem a célt szolgálja, vagy a fejlődésünket hátráltathatja. Ott áll felettünk, és arra ügyel, hogy a feladott lecke át is menjen. Amint megtanultuk, amit meg kellett, megszűnik szorító hatása. Kitágul az életterünk és újra kibővülnek a lehetőségeink is.

——–

  1. Ketu: július 13. 18:00-20:00

Utazásunknak eme izgalmas állomásán arról kapunk információt, hogy honnan jöttünk, és milyen csomaggal érkeztünk. De mit is értek ez alatt? A Védikus Asztrológia egyik alapelve, hogy nem ez az első, de nem is az utolsó életünk. A most tehát csak egy állomás. Korábbi életekben már sokat fejlődtünk, tanultunk és voltak felismeréseink is, de volt, ami félbe maradt, amiben elbuktunk, vagy amit csak szimplán nem értettünk meg. Mindezt magunkkal hoztuk erre az életre, és feladat, félelem vagy elakadás formájában csapódik le a mindennapjainkra. Mivel eddig nem sikerült, így most újra neki kell futnunk, hogy ezúttal megugorjuk ezeket az akadályokat.

  1. Rahu: július 27. 18:00-20:00

A következő állomás a Rahu, mely a sejtelmes jövő, a ködös végcél titkait hordozza. Ő képviseli azt az eredményt, amit mi akarunk elérni. Mivel még csak úton vagyunk, és még nem tartunk ott, ahol tartani szeretnénk, sokáig csak hiányként érzékeljük. Így, amikor megpróbáljuk megszüntetni a bennünk lévő űrt, tudatosan vagy sem, célunk felé vesszük az irányt. Ahogy fejlődünk, és változunk, úgy veszít erejéből a hiányérzetünk, míg végül egy szép napon meg nem szűnik teljesen. A meditáció során arra keressük a választ, hogy hol tartunk most e folyamatban. Hogy hová akarunk eljutni és milyenekké akarunk válni.

  1. Mars: augusztus 10. 18:00-20:00

Ez a tüzes, vibráló, energikus, és legfőképpen harcias bolygó képviseli életenergiáinkat. Ez a motor, ami hajt minket. Neki köszönhetően vagyunk képesek megváltani a világot, majd rosszul használva, romba is dönteni azt. A születési képletünkben arról árulkodik, hogy életünk mely területe a leghangsúlyosabb, hogy mi az, amibe szívünket, lelkünket és erőfeszítéseinket fektetjük. A meditációnk során arra fókuszálunk, hogy mi az, ami most fontos, hogy mi a következő lépésünk, és, hogy hol vannak a lehetséges elakadásaink.

  1. Merkúr: augusztus 24. 18:00-20:00

Utazásunk nyolcadik állomása a Merkúr. Ehhez a bolygóhoz tartozik a kommunikáció, a beszéd, a tudásvágy és a kíváncsiság. Mi iránt érdeklődünk? Mit és hogyan sajátítunk el? Miben vagyunk jók és mennyire tudunk benne elmélyedni? Ez alkalommal arra keressük a választ, hogy miképp hatunk másokra tetteinkkel, de legfőképpen szavainkkal. Hogy mennyire vagyunk meggyőzőek illetve hitelesek. Hogy mennyire biztos a tudásunk, és mely területen. Hajlamosak vagyunk-e ferdíteni, vagy akár manipulálni.

  1. Vénusz: szeptember 07. 18:00-20:00

A Vénusz a nagybetűs Nő. Ő képviseli a szépséget, a művészetet, a szerelmet, a szenvedélyt, az erotikát és mindenek előtt a vágyainkat. Mit várunk az élettől? Mit akarunk megszerezni? Pénzt? Sikert? Elismerést? Netán a világ megváltására törekszünk, vagy nyomot akarunk hagyni? Mi mozgat valójában és mennyire tudjuk megszerezni mindazt, amit megkívánunk? Ki kelti életre testünket és mi perzseli fel lelkünket?

  1. Jupiter: szeptember 21. 18:00-20:00

Utolsó alkalommal a bölcs és többnyire jólelkű Jupiterrel foglalkozunk. Képletünkben és életünkben garázdálkodva, mindig többletet hoz magával. Tágítja a horizontunkat, a lehetőségeinket, gondoskodik a megfelelő munkamennyiségről, a több pénzről, a több nőről, és néha a több problémáról is. Ő képviseli a jólétet, a tágulást és a tudást. Ő a spirituális tanítónk és bölcsességünk hordozója. Meditációsorozatunk utolsó állomását az ő üzenetével zárjuk.

 

Részletek:

Figyelem, új helyszínre költöztünk! Az új címünk:
Budapest 1094, Páva utca 37.

A meditáció ára:
3600 Ft/alkalom, melyet a helyszínen tudsz rendezni

Jelentkezés:
Ha van kedved csatlakozni egyik, másik, vagy akár az összes alkalomhoz, kérlek, írj nekünk egy e-mailt a vedikus.intezet@gmail.com e-mail címre.